Nyílt levél Magyarország Miniszterelnökének - Az eddigi legtényszerűbb, dokumentumokkal alátámasztott összefoglalás - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

Nyílt levél Magyarország Miniszterelnökének - Az eddigi legtényszerűbb, dokumentumokkal alátámasztott összefoglalás

Share This
Az utóbbi idők legtényszerűbb, pontos és dokumentumokkal alátámasztott összefoglalása az elhibázott járványkezelés mögött álló erőkről, a kötelező vakcinázás veszélyeiről, az eltitkolt és cenzúrázott alternatív egészségügyi gyógymódokról, megoldásokról! Mindenkinek ajánlom, olvassa el, nézzen utána, gondolkodjon el róla, ossza meg minden ismerősével és hozzon felelős döntést! (SBG Buddha - VilagHelyzete)

Megtettem, amit meglehet, ezután már csak a józan belátás és a NÉP segíthet!

Vannak dolgok, amiket nem lehet elhallgatni vagy szőnyeg alá söpörni, mert a jelenünk, a jövőnk és az életünk múlik rajtuk. Ezért lenne itt az ideje nemet mondani a nemzetközi orvosi zsarnokságnak!

Amit lehet, én megtettem, ezután már csak a józan belátás és a NÉP segíthet!

Egy dolgot viszont szögezzünk le: senki és semmi nem adhat felmentést a felelősség alól, ha valaki úgy hoz döntéseket, hogy nem ismeri fel az csaló szervezetek és vezetőik által elkövetett visszaéléseket.

Dr. Orbán Viktor
Magyarország Miniszterelnöke részére

Nyílt levél Magyarország Miniszterelnökének

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Engedje meg, hogy néhány percre kérjem a figyelmét, mint magyar emberét, mint felnőtt emberét, mint apáét és nagyapáét, mint aki ember, Isten és a történelem előtt felelős vezetője az országnak.

Magam a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (ma Semmelweis Egyetem) Gyógyszerésztudományi Karán szereztem diplomámat, dolgoztam a gyógyszeriparban, majd közforgalmú gyógyszertárat vezettem több mint 20 évig, így elég jól ismerem a terület színét-fonákját. Soha nem hittem volna, hogy emberek ilyen aljas módon tudnak viselkedni, mint amit a Covid-19 mentén látunk, bár a történelem során már számtalanszor tapasztalhattuk, hogyan válik ember embernek farkasává.

Elismerésemet kell kifejeznem, mert meglátta a jövőt, miszerint a Biden kormány pont azt csinálja az amerikai-mexikói határon, amit Ön el akar kerülni. A szövetségi kormány megnyitotta a határt, és a tagállamok megkérdezése nélkül szállítja az illegális bevándorlókat az ország belsejébe. Ez az egyik oka, hogy Biden elnök jóváhagyási indexe napról napra egyre alacsonyabb.

Ugyancsak jól ismerte fel, hogy a „transzgenderizmus” egyeseknek annyira fontos az USA-ban, hogy a szülők megkerülésével akarják a gyerekeknek tanítani és elfogadtatni velük, mint egyfajta követendő „new normal”.

Azt is megértem, hogy felelősnek érzi magát, és aggódik az ország egészségügyi helyzetéért. Azt is megértem, hogy bölcs emberként azt is látja, hogy a korábbi eszközök nem hoznak sikert. Eljött a pillanat, amikor ki kell lépni az „így szoktuk, ezt mondják a világ vezető szakértői” sémáiból.

Koronavírus - és általában az egészség - ügyében úgy gondolom, hogy súlyos félrevezetés áldozata. Mentségére legyen mondva, nincs egyedül. A világ legtöbb vezetőjét úgy tűnik foglyul ejtették. Nagyon egyszerűen megfogalmazva, már hosszú évtizedek óta arra kondicionálnak mindenkit, hogy vakon higgyen az orvosoknak, és mindenek felett az orvostudományban.

Kérem, tekintse levelemet az angol jog szerinti „Notice of Liability”-nek. E levél kézhezvételét követően senki előtt nem állíthatja, hogy nem volt tudomása arról, hogy a Covid-19 körül zajló lezárások, járványügyi pánikkeltés és nyomában az „oltások” erőltetése egy orbitális csalás-sorozat részét képezik, amit nemzetközi szervezetek, mint például a WHO, kormányok, vagy azok szervei, mint az USA járványügyi központja, a CDC[1], az USA gyógyszerügynöksége, az FDA[2] vagy akár az Ön által oly sokszor ostorozott brüsszeli bürokrácia egyik gyöngyszeme, az Európai Gyógyszerügynökség követtek el és követnek el folyamatosan[3].

A csalás része a PCR teszt, a szándékos pánikkeltés, az adatok meghamisítása, a betegek félrekezelése és a demokrácia intézményeinek a felszámolása, az emberek szabad mozgásának korlátozása, az orvosilag kártékony injekcióknak nemcsak a „vészhelyzeti” engedélyezése, és erőltetése, hanem a gyerekek megnyomorítása először a maszkkal és a távolságtartással, újabban a számukra a felnőtteknél is kártékonyabb vakcinázással, hogy csak a leglényegesebb elemeket emeljem ki.

Senki és semmi nem adhat felmentést a felelősség alól, ha valaki úgy hoz döntéseket, hogy nem ismeri fel az említett szervezetek és vezetőik által elkövetett csalást. A tényeken – és nem a bemondáson – alapuló tudomány a legjobb védekezés az ilyen csalók ellen, ez pedig mindenki számára elérhető, elég hozzá a józan ész és kellő érdeklődés meg az, hogy ne a Google vagy a Bing keresőjét használja, hanem például a duckduckgo-t, mert a BigTech cégek által működtetett platformok a gyógyszergyári érdekeltségeik miatt már a keresés szintjén cenzúrázzák az internetet.

Az egészségügy területein a „főgonosz” megtestesítője nem más, mint Dr. Anthony Fauci, az USA Szövetségi Nemzeti Allergia és Fertőző Betegségek Intézetének, a National Institute of Allergy and Infectious Diseases (NIAID) igazgatója, a Covid elleni védekezést irányító, az USA elnöke mellett működő tanácsadó testület informális vezetője. Mintegy 40 éve tölti be a NIAID igazgatójának pozícióját, és alkalmasságát erősen megkérdőjelezi, hogy ez idő alatt az amerikai lakosság folyamatosan egyre növekvő hányada szenved allergikus betegségekben. Ha Faucinak a náci Mengeléhez mérhető gátlástalanságáról és gonoszságáról akar részleteket megtudni, lapozza fel Robert Kennedy Jr. most megjelent könyvét, amiben egyebek között leírja, Dr. Fauci hogyan gyógyszereztetett halálra nagyon sok árvaházi gyereket, terhes asszonyokat és afrikai lakosokat. A könyv címe: „The Real Anthony Fauci: Bill Gates, Big Pharma, and the Global War on Democracy and Public Health (Children’s Health Defense)”.[4] Fauci eskü alatt hazudott az USA törvényhozásában, emiatt büntetőeljárást kezdeményeztek ellene.[5]

A kezdetektől, tehát Donald Trump elnöksége idején is Fauci irányította az USA Covid elleni „védekezését”, de az elnök ráérzett, hogy baj van vele, ami akkor válhatott Trump számára egyértelművé, amikor tisztelői tájékoztatták 2020. áprilisában, hogy Fauci még 2020-ban is folyamatosan finanszírozta amerikai adófizetők pénzén a wuhani laborban a vírusok fertőzőképesebbé tételét. Trump elnök az információ birtokában leállította a finanszírozást, de nem volt elég határozott, hogy már 2020. tavaszán eltávolítsa pozíciójából.[6]

Mint tudjuk, Trump elnök bele is bukott Fauci és cinkosai ármánykodásaiba. Dr. Anthony Fauci az amerikai kormányzaton belül az egyik legfontosabb támogatója a Big Pharma-nak, folyamatosan konzultál a Szilikon völgy nagybefektetőivel. A részletek Fauci kiperelt e-mailjeiből[7], vagy egyéb forrásokból[8] bárki számára elérhetőek.

Ő publikáltatta azt a hamis állításokkal teli cikket, amit a „The Lancet” és a „New England Journal of Medicine” közölt, és arról szólt, hogy a Trump elnök által is javasolt hidroxiklorokin nem gyógyítja a covidot, sőt szív problémákat okoz. Laikus újságírók egy nap alatt kiderítették, hogy a cikkben foglaltakat egy olyan csapat kreálta, amely orvosi ügyekben járatlan, az adatai légből kapottak, emiatt mindkét szaklap viharos gyorsasággal visszavonta a cikket[9].

Nem meglepő, hogy ilyet megtesznek a vezető szaklapok, és a „The Lancet” főszerkesztője már 2015. április 11-én megírta, hogy „… a tudományos irodalmaknak jelentős része - lehet, hogy a fele - egyszerűen nem igaz.”[10] A cikket elolvasva világosan kiderül, hogy nem arról ír, mely szerint vannak dolgok, amiket a tudomány nem ismer, hanem egyértelműen arról, hogy a tudományt pénzügyi érdekek irányítják, és számos alkalommal a tények egyáltalán nem számítanak. Az illető úr a jellem óriása, hiszen mindezt egy tudományos folyóirat főszerkesztőjeként mondta ki.

Fauci nem kért elnézést és az USA-ban a mai napig akadályozzák a hidroxiklorokin forgalmazását. Ugyancsak akadályozzák a más országokban nagy sikerrel használt ivermectin forgalmazását. Valami rejtélyes oknál fogva Magyarország sem siet az ivermectin bevezetésével, pedig például Indiában Utar Pradeshben (230 millió lakos) egy hónap alatt vitte le gyakorlatilag nullára nemcsak a diagnosztizálható betegséget, hanem az „esetszámot” is[11], bár a mai napig senki sem fogalmazta meg pontosan, mit jelent az „eset” és mi annak az egészségügyi értelme.

Lehet, hogy azzal az apró technikai részlettel Önt nem fárasztották a tanácsadói, hogy a p(l)andémai alapja a PCR teszt, ami fogalmilag alkalmatlan annak kimutatására, hogy valaki szenved-e egy fertőző betegségtől és mára oda tökéletesítették a csalást, hogy pl. az USA-ban más módon alkalmazzák a PCR tesztet ha valaki oltott – alacsony ciklusszámmal – hogy eltusolják, ha fertőzött lenne, vagy ha oltatlan – magas ciklus számmal – hogy kihozzák a fals pozitív eredményt.[12] A ciklusszámok között nem elhanyagolható nagyságrendi különbségek vannak az adott RNS szekvencia sokszorozása tekintetében.

Miután hét amerikai egyetem együttesen beperelte a CDC-t[13], mert a pozitív Covid-tesztek alapján végzett tenyésztések influenza „A” és „B” vírusokon kívül semmit nem mutattak ki, a CDC jobbnak látta 2021. december 31. után méltó helyére, a kukába dobni ezt az eljárást. De semmi baj, mert jön majd Bill Gates és Soros György közös cége[14], és hozza az új „csodafegyvert”, amivel tovább lehet termelni az „eseteket”, és továbbra is fenntartani a pánikot.

Miért? Mert a sebtében összetákolt Covid-vakcinák forgalomba hozatalához „vészhelyzeti engedély” kell. Miből áll a vészhelyzet? Egy gyógyíthatatlan járványos betegségből és az ellátáshoz szükséges szerek hiányából. Mi igaz a covid-19 esetében? Egyik sem.

A betegségről tudjuk, hogy

  • egy laborban előállított koronavírus okozza, amelyet HIV vírus elemekkel egészítettek ki[15];
  • beavatkozás nélkül is a fertőzöttek 99,73 %-a felgyógyul[16];
  • szakszerű kezeléssel - ezt a mai napig megtagadják a magyar betegek többségétől (a felelősség megállapítása remélhetőleg nem fog elmaradni) - a betegek 50-80 %-a gyorsan meggyógyítható otthon, ahogy ezt többek között India vagy Peru példája mutatja.[17]

Akik gyógyítani akarták a betegséget, nagyon hamar rájöttek, hogy a hidroxiklorokin vagy az ivermectin alapú gyógyszer kombinációk a betegség minden stádiumában nagyon hatásosak, sőt megelőzésre is alkalmasak. Ezeken kívül is sok más hatékony eljárás van, mint például a Shanghai  tartományi jogú város kormánya[18] által hivatalosan már 2020. márciusától ajánlott a nagydózisú intravénás C-vitamin terápia. Furcsa módon Magyarországon ezt sem alkalmazzák. Ön tisztában van azzal, hogy mi lehet ennek az oka?

Az előző bekezdésben foglaltak miatt a veszélyhelyzetet nem lett volna szabad bevezetni sehol a világon, vagy azonnal meg kellett volna szüntetni már 2020 legelején, amennyiben egyáltalán bevezette bárki. Tudjuk, egyértelmű, a veszélyhelyzet nélkül nincs hatalom koncentráció a Szilikon völgy nagybefektetői kezében, nincs vagyon átcsoportosítás, és főképpen nincs lehetőség a koronavírus (SARS-CoV-2) elleni vakcinák a forgalmazására. Sem jogi alapja, sem „piaca” nem lenne, mert pánik nélkül ki lenne az az elmeháborodott, aki egy szezonális influenzához hasonlító betegséget egy soha korábban ki nem próbált szerrel próbálna távol tartani magától? Különösen, ha vannak hatékony és olcsó egyéb megoldások.

Mivel Ön nem kifejezetten jártas az egészségügyi kérdésekben, ezért - a saját elmondása szerint - tanácsadókra támaszkodik. Bizonyos értelemben igaza van, ugyanakkor lehet, hogy Önnek is jobban kellene támaszkodnia a saját megérzéseire. Azt hiszem, a megérzései mentén hamar – ha később is, mint Ron DeSantis, floridai kormányzó – eljuthatna oda, hogy elkergeti a Fauci-féle megoldások magyar követőit a környezetéből, és ezt a másod, netán harmadrendű, helyenként még annál is silányabb csapatot felcserélné Nobel díjasokra, igazi világhírű kutatókra, mint például dr. Robert Malone, aki mint az mRNA oltóplatform megalkotója segített Karikó Katalinnak megtanulni az eljárást, és olyan orvosokra, akik már a kezdetektől - mint többek között Dr. Zev Zelenko, Senator Scott M. Jensen MD., Dr. Peter McCullough, Dr. Pierre Kory, Dr. Joseph A. Ladapo, Florida frissen kinevezett egészségügyi minisztere - lélegeztetőgép nélkül gyógyították meg a betegeket, még az idős, több krónikus betegségben szenvedőket is.

Florida már 2020 szeptemberében feloldotta az utolsó korlátozást, és jobb járványügyi adatokat produkál a sok nyugdíjassal, mint a fiatalabb korösszetételű, agyon maszkoltatott és sokáig lezárt Kalifornia.[19]

Szívesen segítünk Önnek abban, hogy kapcsolatba lépjen ennek a nagyon kiváló csapatnak a képviselőivel és az ő tanácsaik alapján újjászervezze a magyar járványügyet, benne a covid-19 megbetegedések kezelését. Ha feloldják a tiltást, meg fog lepődni, hány hazai orvos fog csatlakozni az új eljárások alkalmazásához. Végre sikerélményük lehetne megint, mert képesek lesznek újra meggyógyítani a betegeiket.

A magyar Covid számok és intézkedések azt mutatják, hogy az Ön tanácsadói – miközben Önre hárítják a felelősséget – a józan logikának és az Ön érdekeinek is ellentmondó intézkedéseket hozatnak meg Önnel, ezzel Önt teszik felelőssé és nevetségessé, miközben tönkreteszik az országot, tovább rombolják az egészségügyet, és azokat az eredményeket is lenullázzák, amiket az Önök kormánya hellyel-közzel elért, többek között az államadósság csökkentése terén.

Ha értette volna a folyamatokat, megakadályozhatta volna, hogy Magyarország világbajnok legyen az elhalálozások számarányát tekintve. Ha rossz szándék vezérelné, akkor csak a számok kreatív mozgatásával a PCR teszten keresztül, ha pedig a jóindulat – és én ebből indulok ki –, akkor a megfelelő intézkedésekkel. Többek között azzal, hogy nem hiszi el, és nem szajkózza azt a badarságot, amit a Big Pharma udvari papagájaitól hallhat szüntelenül, miszerint „az oltás az egyetlen megoldás”! Ezt is Dr. Fauci terjeszti tűzzel – vassal, mit sem foglalkozva azzal a sok tízezer elhunyt amerikaival, akik az „oltás” miatt vesztették életüket. A CDC üzemelteti a VAERS (Vaccine Adverse Event Reporting System) mellékhatás nyilvántartó rendszert, ahol az oltási károsodásokat lehet bejelenteni. Évek óta tudják, hogy a tényleges oltási sérüléseknek alig 1 (egy!) százalékát jelentik.

Még így is a covid „oltások” miatt már 18.078 halálesetet jelentettek 2020. decembere óta 2021. október 29-ig.[20] Ez több, mint a VAERS 1988-as fennállása óta az összes egyéb esetekben bejelentett halálozási szám! Tudjuk, hogy előző években az összes oltás nyomán legfeljebb 400 halálozásról volt bejelentés egy-egy évben. Ezek után ki meri azt mondani, hogy ezek biztonságos készítmények?

Még most sem késő, hogy rászánjon egy kis időt, és megértse, mit jelenthet az ivermectin és a hidroxiklorokin azonnali azonnali alkalmazása megmentett életek sokaságát jelentheti vagy már jelenthette volna. A lélegeztetőgépek azonnali visszaszorításával, a boncolások tiltása helyett azok bátorításával, az orvosok kreativitásának ösztönzésével - nem pedig az üldözésével - visszaadhatta volna már régen minden magyar honfitársunk számára az áhított biztonságot és az egészséghez való széleskörű hozzáférést. Az ivermectin és hidroxiklorokin terápiát alkalmazó országok adatainak ismeretében a magyar halálozás is a publikált számok alig negyede vagy még kisebb lehetett volna.

Csak megjegyzem, hogy egy-két egyszerű matematikai művelettel és pontosabb statisztikával az adatok különösebb masszírozása nélkül is alacsonyabbak lehetnének a számok. A pocsék magyar Covid statisztikákban annak a ténynek a figyelmen kívül hagyása is benne van – amely már 2020. tavasza óta közismert kínai vizsgálati eredményeken alapszik -, mely szerint a lélegeztetőgép ebben a betegségben az esetek többségében öl.[21]

Ugyanakkor a magyar orvosi elöljáróságnak még ma sincs egy szava sem a lélegeztetőgép alkalmazása ellen, és a sajtó naponta jelenti, hányan vannak a lélegeztetőgépeken, melyből egyszerűen kiszámolható, mennyi lesz a garantált haláleset. A téma orvosi ágához tartozik, hogy az „oltásokkal” kapcsolatban az FDA engedélyezés során is elhangzott: a Pfizer nem ellenőrizte, hogy oltott emberek megkapják-e és terjesztik-e a vírust.[22]

Mára már egyértelmű, hogy a beoltottak ugyanolyan mértékben képesek a vírus terjesztésére, mint az oltatlanok, és emellett még a koronavírus elleni vakcinák káros hatással lehetnek az immunrendszerre, és előidézhetik az úgynevezett „antitestfüggő erősítés” (ADE) elnevezésű folyamatot,[23] mely hosszútávú szervkárosodáshoz vezethet. Ez az oltottak pandémiája, akik szintén megérdemelnék azt a szakszerű ellátást, amire sajnos a magyar egészségügyet nem készítették fel.

Ön sokszor hangoztatta, hogy a magyar emberek érekében hajlandó szembemenni a világ hatalmasságaival. Nem túl lényeges, bár időnként látványos helyzetekben meg is tette. Itt a kiváló lehetőség, hogy konkrétan beváltsa ígéretét és kolosszális dologban is megmutassa, komolyan gondolja.
Mondjon nemet a nemzetközi egészségügyi zsarnokságnak! Tudjuk, vírusok nélkül nincs emberi élet, és bármely vírus legyőzése annyira megoldható, mintha a napot akarná bárki betiltani. Akár mesterséges ez a vírus, akár nem, meg kell tanulnunk együtt élni vele.

A megoldás az Ön kezében van. Cserélje le tanácsadóit, és engedélyeztesse az ivermectin covid-19 terápiás protokolljában történő alkalmazását, amely egy sok évtizede számos országban forgalomban lévő szer. A forgalmi adatok szerint 4.000.000.000 (igen, jól látja, négymilliárd) adagot használtak fel az Európai Unión belül, az Európai Unión kívül, az Egyesült Államokban, számos fejlődő országban, északon és délen, mindenhol, ahol felismerték, hogy ez egy biztonságos, olcsó és hatékony készítmény!

Mert az ivermectin hatóanyagtartalmú gyógyszerek valóban életet mentenek, köztük az oltottakét is! Emellett kérem, hogy korlátozza az összes ideiglenes, veszélyhelyzeti engedéllyel alkalmazott koronavírus elleni vakcina alkalmazását!

Ugyanis

  • az összetételét az engedélyező hatóságok vagy nem ismerik, vagy titkolják[24],
  • a Pfizerről már most tudjuk, hogy csalás sorozattal szerezte meg a „vészhelyzeti engedélyt”[25]
  • már az eddigi, fentemlített rövidtávú halálozási adatok[26] nyomán ezek alkalmazása kimeríti az emberiség elleni bűntett fogalmát az 1947. évi Nürnbergi Törvények alapján,
  • a kínai szertől eltekintve a többi módosíthatja a beavatkozást elszenvedő személy genetikai állományát, ami kihatással lehet akár a további nemzedékek egészségére[27],
  • a beavatkozást elszenvedő személy életkilátásait ismeretlen módon, de semmiképpen sem pozitívan befolyásolják ezek a készítmények. Jair Bolsonaro, brazil elnök például arról számol be, hogy országában egyes „oltások” alkalmazása következtében sokaknál AIDS jellegű betegség tüneteit tapasztalták.[28]
  • a következő nemzedékre gyakorolt hatása a placenta trombózisok okozta gyakori vetélések következtében már most katasztrófális, a megszülető gyermekek esetében pedig egyelőre még ismeretlen egészségügyi következményekkel szembesülhetünk.[29]

A sort a végtelenségig lehet sorolni, azonban egy közepes képzettségű kutató percek alatt megtalálja azokat a publikációkat az USA kormányának „pubmed” egészségügyi honlapján, amelyek ezeket a rémségeket már 2020-at megelőzően előre vetítették. Feltételezem, a tanácsadói voltak olyan gyávák és számítóak, hogy nem tájékoztatták Önt ezekről.

Ön valamit megérezhetett, mert megtette azt, amit kevesen: visszamondott Pfizer kvótát. Ismerve a Pfizer szerződések nyilvánosságra[30] került részleteit, ehhez bátorság kellett, és ezt abszolút értékeljük. Egy másik jel, ami azt mutatja, hogy Önnek sem minden részlet állt össze kerek egésszé: nem erőltette a gyerekek vakcinálását, sőt bizonyos fokig késleltette.

Ez önmagában jelzés értékű lehetett a szülők egy csoportjának, de Öntől szokatlan módon, nem próbálta begyűjteni a vonatkozó közönségtapsot, sőt szó nélkül vállalta az oltás-fanatikusok kritikáját. A harmadik jel, hogy tudja, nem a betegségről szól a történet, ahogy viszonylag „vidám barakk” vagyunk, a vírus szabadnapokat kap foci meccs idején, ha a pápa erre jár, vagy ha éppen békemenetelünk. Lehet, hogy csak a választásokig? Reméljük, nem!

A negyedik jel, hogy szerintem érzi, nem korrekt ez a nagy erőltetés a vakcinákkal: vonakodik azokat igazán kötelezővé tenni. Ön jogász, tehát tud az 1947. évi Nürnbergi Törvényekről és tudja, hogy ideiglenes engedéllyel rendelkező szert bárkibe akarata ellenére beadatni egyenlő az emberiség elleni bűntettel, akkor is, ha az illető egészségügyi dolgozó. Biztos jelentették Önnek, az USA 24 államának legfőbb ügyésze indít pert Biden elnök oltásra kötelező előírásai ellen.[31]

Az első per elindult és az eljáró bíró azonnal felfüggesztette[32] az OSHA (munkavédelmi hatóság) által kiadott jogszabály végrehajtását.

Látva az idén novemberi virginiai és new-jersey-i választások eredményeit, ahol „vírus-realista” politikusok (történetesen republikánusok) nyertek, nem csoda, hogy megkezdődött a demokrata államok és demokrata politikusok csatlakozása is[33] a Biden féle mandátumok ellen folyó küzdelemhez!

Románia 1941-ben a náci Németország oldalán megtámadta a Szovjetuniót. Románia mégis a győztesek, igen, a szovjetek mellett ült a második világháborút követő béketárgyalásokon. Miért? Mert idejében átállt. Most még akkora bátorság sem kell, hogy átálljon a jó oldalra, mint akkor kellett Mihály román királynak.

Elég lenne követnie a skandináv vezetőket, vagy Ron DeSantist, Florida kormányzóját, vagy Greg Abbott-ot, Texas kormányzóját, esetleg Alekszandr Lukasenka belorusz elnököt, és eltörölni minden korlátozást azonnal, betiltani minden kötelezést, akár maszkviselésre, akár „oltásra”, és betiltani a „védettségi igazolványt”, ami tudjuk, hogy mindenről szól, csak a védettségről nem.

Alapvető fontosságú lenne megszüntetni az egészséges, tünetmentes emberek tesztelését, a betegeknél pedig nem PCR teszttel, hanem egyéb eljárással megállapítani a probléma valódi okát. Ugyancsak azonnal be kell szüntetni a sajtón keresztül történő folyamatos pánik gerjesztést, az egyébként értelmezhetetlen adatok folyamatos sulykolását. A számok egyértelműen azt mutatják: minél kevesebb a korlátozás, annál jobbak az általános egészségügyi mutatók, hogy a gazdaságról ne is beszéljünk!

Ugyanakkor be lehet jelenteni, hogy a koronavírus elleni vakcinák okozta károsodásokat milyen nagyvonalú kompenzációval próbálja enyhíteni az állam, és mit tesz az igazi felelősök megnevezése érdekében.

Ön mindig meg tudja indokolni döntései okát és Covid ügyben most könnyű dolga lesz, mert az igazat kommunikálhatja. Ön is tudja, nincs nemzetközi szuperhatalom, ami akár csak ezen az egy területen diktálhatna bármely országnak, de ha bárki próbálkozna, elvárjuk Öntől, azt azonnal hozza nyilvánosságra, hiszen közös érdekünk, hogy ilyen diktátum ne jöhessen létre. Biztos lehet benne, egy emberként kelnénk a védelmére!

A Covid vészhelyzet floridai mintájú– azonnali és teljes – megszüntetése igazi államférfiúra valló tett lenne. Különösen, ha még elnézést is kérne a tanácsadók súlyos tévedéseiért, amelyeknek egy ország issza a levét, és – ugyancsak floridai mintára – visszafizetnének minden koronavírus intézkedéssel kapcsolatos büntetést.[34] A kívánságlistánk úgy teljes, ha hozzátesszük: az önkormányzatok kapják vissza a tőlük elvett forrásokat és jogosítványokat.

Ezek nagyon fontos lépések lennének azon az úton, hogy a magyar gazdaságot és a magyar embereket kiszabadítsa a nemzetközi „egészségügyi” zsarnokság karmaiból. Nyilvánvaló, a mai egészségügyi vezetők többségével nem tudja ezt megoldani, a Covid-helyzet kezelésével bebizonyították, hogy nem a magyar betegek érdeke a fontos a számukra.

Ugyanakkor nagyon hamar felállna az a széles közösség, amelyik támogatná Önt ennek a folyamatnak a megtervezésében és végig vitelében. Egyenlő esélyeket követelünk minden szereplőnek, és ha ez megvan, akkor egy nagyon gyors folyamat mentén egy újjászülető, egészséges, gyorsan gyarapodó ország alapjait teremthetjük meg közösen. Ebben biztosan számíthat ránk.

A következő lépések megtételéhez új szövetségeket kell kötnie, és biztos lehet benne, hogy ez az átalakulás olyan új típusú fejlődést indíthat el, ami egyaránt jó lehet az egész országnak, a kormánynak és a lakosságnak egyaránt.

Az országunkat hosszú korszakokon keresztül vezető személyek – többek közt Ferenc József - mindig az egyensúlyra törekedtek. Ha az ő példáját akarja követni, akkor érdemes megfontolnia, mikor kell hatalmi szempontok miatt konfliktusokat gerjeszteni, és mikor érdemes kiegyezésre törekedni.

Úgy gondolom, Magyarország érdekét ma egy széles körű megbékélés szolgálná a legjobban, különösen a Coviddal kapcsolatos döntések tekintetében. Fontolóra kellene venni a folyamatos pánikkeltés, a korlátozások, a különböző rétegek szembeállításának és diszkriminációjának megszüntetését. Egy ilyen váltás egy államférfinak semmiség.

Konkrétan két mondatára szeretnék reagálni:

Az egyik: „A járványok kora jön”. Ez Bill Gates és társainak üzleti terve. Akkor jönnek a járványok, ha folytatódnak a vírusok vadítására irányuló laborkísérletek, és nem engedjük az orvostudományt a saját szabályai és tapasztalati eredményei szerint működni.
Az eddig volt járványok - köztük a skarlát vagy a HIV, (a mai napig nincs oltás egyikre sem) - megszelídülnek, mert a tiszta ivóvíz, a jó csatornázás, a megfelelő táplálék és életforma kialakítja a működő immunrendszert, és ha a tényeken alapuló orvoslást hagyjuk tevékenykedni, akkor a betegeket is meggyógyítják.

A másik: „az oltatlanok meghalnak.” Igaza van, és tudjuk, mindenki meghal egyszer, oltott és oltatlan egyaránt. A nagy különbség, hogy az oltatlan átlagban később, mint az oltott, aki minden egyes oltással messzebb kerül az egészséges immunrendszeri működéstől - ugyanis japán kutatók évekkel ezelőtt kimutatták, hogy gyakori oltások után összeomlik az immunrendszer[35] -, kialakulnak autoimmun rendellenességek, és különösen az mRNS oltások blokkolják a daganatok elleni védekezést.

Ha hozzátesszük, hogy a gyári adatok alapján - amelyek hangsúlyozom, bizonyítottan csaláson alapulnak - az „oltások” alig 1 százalék abszolút hatékonyságról indultak, és ez folyamatosan csökken az idő haladtával, akkor kérdezem, hova ez a nagy igyekezet? Az Ön által hallott 95%-os hangsúlyozom relatív hatékonyság egy statisztikai trükk eredménye.[36]

A legkomolyabban mondom, ha a fenti állításokat Önnek nem mondta el egyik tanácsadója sem, vagy netán megpróbálja ezeket most kimagyarázni, azzal nem bizonyít mást, mint hogy vagy határtalanul tudatlan, vagy mélyen a Big Pharma zsebében van.

Engedje meg, hogy egy javaslatot tegyek. Ön többször érzékeltette, szeretne az Európai Unióban jelentős szerepet betölteni. Itt a remek alkalom! Álljon az egészségügyi szabadság és a normális klíma védelem pártjára, a mozgalom élére. Igaza van, az Európai Unió által kitalált házadó és gépjárműadó esztelenség.

Abban az Uniónak igaza van, hogy takarékoskodjunk. A takarékoskodásnak pedig – ahogy fent említettem – az egészséges, vegyszermentes élelmiszer a leglényegesebb megoldása a tovagyűrűző hatásaival egyetemben. Egy ilyen konzervatív zöld program élén biztos, hogy európai szintű támogatásra tenne szert, mert a program logikus, kis lépéssekkel lehet nagy eredményeket elérni, és ez nemcsak a környezetnek tenne nagyon jót, hanem mindenki egészségének, miközben nem forgatná fel fenekestől az életünket.

Ha levelem bármely részletével kapcsolatban további információra lenne szüksége, vagy közös cselekvésre lát lehetőséget, állok szíves rendelkezésére. 

Honfitársi és konstruktív ellenzéki tisztelettel,

Kelt: Nyíregyháza, 2021. november 23.

Dr. Gődény György

A miniszterelnöknek írt levél teljes terjedelmében itt olvasható el.

BENNE ÁBRÁK, DOKUMENTUMOK, GRAFIKONOK:

Nyílt Levél Magyarország Miniszterelnökéhez! by Vilag Helyzete on Scribd

 [1] https://www.amazon.com/COVID-Operation-What-Happened-Whats-ebook/dp/B093DPZRPZ (19. oldal)

[2] https://journal.ratical.earth/2021/01/25/censorship-endgame-medical-tyranny-unfolding/

[3] https://dryburgh.com › wp-content › uploads › 2020 › 12 › Wodarg_Yeadon_EMA_Petition_Pfizer_Trial_FINAL_01DEC2020_signed_with_Exhibits_geschwarzt.pdf

[4] https://www.amazon.com/Real-Anthony-Fauci-Democracy-Childrens/dp/1510766804

[5]https://www.msn.com/en-us/news/us/rand-paul-sends-criminal-referral-to-doj-saying-fauci-lied-about-gain-of-function-research-funding/ar-AAMwAhz

[6]https://sharylattkisson.com/2021/06/what-happened-when-trump-tried-to-stop-u-s-funding-for-the-communist-chinese-wuhan-lab/

[7] https://archive.org/details/fauci-emails

[8] Pl.: https://www.amazon.com/COVID-19-Global-Predators-are-Prey/dp/0982456069

[9] https://www.theguardian.com/world/2020/jun/04/covid-19-lancet-retracts-paper-that-halted-hydroxychloroquine-trials

[10]  https://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(15)60696-1/fulltext

[11] https://indianexpress.com/article/cities/lucknow/uttar-pradesh-government-says-ivermectin-helped-to-keep-deaths-low-7311786/

[12]https://rightsfreedoms.wordpress.com/2021/05/10/cdc-specifies-pcr-test-cycle-threshold-for-vaccinated-individuals-what-does-this-mean/

[13] https://thetruthiswhere.wordpress.com/2021/06/26/cdc-sued-for-fraud-by-7-universities/

[14] https://www.forbes.com/sites/daviddawkins/2021/07/19/george-soros-and-bill-gates-backed-consortium-to-buy-uk-maker-of-covid-lateral-flow-tests-for-41-million/?sh=5e21c5b22687

[15] https://www.ibtimes.sg/nobel-winning-scientist-who-co-discovered-hiv-claims-novel-coronavirus-was-made-wuhans-lab-43277

[16] https://www.publichealthontario.ca › - › media › documents › ncov › research › 2020 › 12 › synopsis-ioannidis-studies-covid-19-infection-fatality-rates.pdf?la=en

[17] https://ivmmeta.com/

[18] http://orthomolecular.org/resources/omns/v16n16.shtml

[19] https://www.foxnews.com/us/masked-california-covid-rate-twice-florida

[20] https://vaersanalysis.info/2021/11/05/vaers-summary-for-covid-19-vaccines-through-10-29-2021/

[21] Published March 5, 2020 https://www.thelancet.com › pdfs › journals › lanres › PIIS2213-2600(20)30110-7.pdf

[22] https://ahrp.org/pfizer-admitted-its-vaccine-does-not-prevent-covid-infection/

[23] https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/ijcp.13795

[24] https://www.icandecide.org › ican_press › secret-ingredient-in-the-pfizer-vaccine

[25] https://www.bmj.com/content/375/bmj.n2635 Covid-19: Researcher blows the whistle on data integrity issues in Pfizer’s vaccine trial

[26] https://vaersanalysis.info › 2021 › 11 › 05 › vaers-summary-for-covid-19-vaccines-through-10-29-2021

[27] https://rightsfreedoms.wordpress.com/2021/08/13/mit-harvard-study-suggests-mrna-vaccine-might-permanently-alter-dna-after-all/

[28] https://www.youtube.com/watch?v=FusYS84LlOo Bolsonaro se revela delinquente incorrigível ao associar vacina à Aids

[29] https://vaersanalysis.info › 2021 › 11 › 05 › vaers-summary-for-covid-19-vaccines-through-10-29-2021

[30] https://www.commondreams.org/news/2021/10/19/exposed-how-pfizer-exploits-secretive-vaccine-contracts-strong-arm-governments

[31] https://www.msn.com/en-us/news/politics/24-republican-ags-threatened-to-sue-president-biden-idahos-wrote-a-separate-letter/ar-AAOz2TN

[32] https://www.cbsnews.com/news/covid-vaccine-mandate-halted-osha-appeals-court/

[33] https://www.msn.com/en-us/news/politics/kansas-democratic-governor-said-it-was-too-late-for-biden-to-issue-a-vaccine-mandate-siding-with-republicans-against-it/ar-AAQqqCO

[34] https://floridianpress.com/2021/06/desantis-double-downs-on-waiving-covid-19-fines/

[35] https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov › 20046868 Self-organized criticality theory of autoimmunity

[36] https://www.ncbi.nlm.nih.gov › pmc › articles › PMC8057721 “COVID-19 vaccine efficacy and effectiveness—the elephant (not) in the room”


Szerkesztette: SBG Buddha - VilagHelyzete

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT