A világjárvány ügyében kiszivárgott bizalmas Fauci-leveleket a magyar főáramú média is teljesen elhallgatta! - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

A világjárvány ügyében kiszivárgott bizalmas Fauci-leveleket a magyar főáramú média is teljesen elhallgatta!

Share This

Alig néhány kivételtől eltekintve, a magyarországi média teljesen elhallgatta azt az információt, amelyben Anthony Fauci, az amerikai elnök tanácsadójának kiszivárgott leveleit ismertették a világjárványnak nevezett eseményekkel kapcsolatban. 

A washingtoni „covid próféta”, Anthony Fauci dicséretet kapott a WHO egyik tisztviselőjétől, aki kapcsolatban állt a Wuhani Virológiai Intézettel, amiért elutasította a Sars-cov2 vírus mesterséges létrehozásának elméletét – derült ki az újonnan nyilvánosságra hozott belső levelezésből – közölte több hírforrásra hivatkozva az RT.com.

Peter Daszak tagja volt annak, az Egészségügyi Világszervezet által Kínába küldött csapatnak, ami az új típusú koronavírus eredetét volt hivatott kivizsgálni. 2020. április 18-án e-mailt küldött Faucinak, amelyben megköszönte neki, hogy visszautasította azt az állítást, miszerint a Sars-cov2 vírus laboratóriumból szivárgott ki.

 Az üzenet része annak az e-mail részletnek, amelyet a BuzzFeed az információszabadságról szóló törvény alapján kapott meg.

"Csak egy személyes köszönetet szerettem volna mondani a munkatársaink nevében, amiért nyilvánosan kiálltál és kijelentetted, hogy a tudományos bizonyítékok azt támasztják alá, hogy a C-19 koronavírus természetes eredetű, denevérről emberre terjedt, nem pedig a Wuhan Virológiai Intézet laboratóriumi szivárgása" – írta Daszak. Hozzátette, hogy Fauci "bátor" megjegyzései egy "megbízható hangtól" származnak, és segítenek "eloszlatni a vírus eredete körüli mítoszokat".

Fauci másnap válaszolt, és ezt írta: "Köszönöm szépen a kedves üzenetet".

Anthony Fauci
Anthony Fauci (Fotó: Youtube)

Daszak egy EcoHealth Alliance nevű szervezetet vezet, amely 2014 és 2019 között 3,4 millió dolláros támogatást nyújtott a Nemzeti Egészségügyi Intézettől a wuhani intézet számára a denevérkoronavírusok tanulmányozására.

Daszak e-mailje Fauci április 17-i sajtótájékoztatóján elhangzott megjegyzéseire utalt, amelyben arról az elméletről kérdezték, hogy a Sars Cov-2 a Wuhan-i Virológiai Intézetből származhatott. Fauci a kérdésre válaszolva egy nemrégiben készült tanulmányt idézett, amely szerint a vírus mutációi "teljes mértékben megfelelnek egy állatról emberre történő faji ugrásnak".

A Fox News 2020. április 15-én exkluzív riportot közölt, amelyben azt állította, hogy több forrás is úgy vélte, hogy a vírus a kínai laboratóriumból származik. Donald Trump akkori elnök is utalt arra, hogy szerinte a vírust mesterségesen hozták létre! Akkor azt mondta, hogy az elméletnek "úgy tűnik, van értelme", és hogy "sokan vizsgálják".

Bár az ilyen állításokat a média kezdetben elutasította, a laboratóriumi szivárgás elmélete egyre nagyobb teret nyert, mivel szakértők és hírszerzési tisztviselők is azt állították, hogy megalapozott lehet az információ.

Maga Fauci a múlt hónapban már azt mondta, hogy "nincs meggyőződve" arról, hogy a Covid-19 természetes úton alakult ki, annak ellenére, hogy korábban azt állította, hogy "nagyon valószínű", hogy a betegség természetes eredetű.

Fauci a CNN-nek adott interjújában arról faggatták, mit szól ahhoz, hogy sokan azért kritizálják, mert szoros kapcsolata van a vuhani laboratórium kutatóival. Fauci azt felelte: ostobaság, és fogalma sincs arról, hogy az emberek miért következtetnek ilyesmire az e-mailekből. Továbbá azt is hangoztatta, hogy félreértik a kiszivárgott bizalmas üzeneteket.


Szerkesztette: SBG Buddha - VilagHelyzete

Forrás: Erdély.ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT