UNPLANNED - Nem tervezett - Teljes film magyarul - A cenzúra ellenére is hasít az életpárti sikerfilm - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

UNPLANNED - Nem tervezett - Teljes film magyarul - A cenzúra ellenére is hasít az életpárti sikerfilm

Share This

A cenzúra ellenére is hasít az életpárti sikerfilm 

Az Unplanned című, életpárti film kétszer annyi bevételt termelt a nyitóhétvégéjén, mint amennyit reméltek a készítők, írja az s4c.news. Még úgy is, hogy az egyik legnagyobb közösségi médium felületein a marketingjük jócskán vissza lett vágva.

Az Abby Johnson – abortuszklinikai dolgozóból lett életpárti aktivista – életét feldolgozó film 6,1 millió amerikai dollárt hozott a nyitóhétvégéjén, amely így a Pure Flix stúdió harmadik legjobban indító filmje lett az Isten nem halott 1. és 2. után.

Íme a teljes film! Fogadjátok szeretettel! 


A stúdió vezetője, Michael Scott a vasárnapi nyilatkozatában elmondta, nagyon örülnek a film sikerének.

“Az, hogy Abby Johnson történetét a nagyközönség elé tárjuk, és erre ilyen nagy számban kíváncsiak a nézők, azt jelenti, hogy mennyire fontos az abortusz témáját az emberek elé vinni. Azt reméljük, hogy mindkét oldal képviselői megnézik majd a filmet, és párbeszédbe kezdenek” – fogalmazott.

A film készítői azt remélik, hogy az Unplanned lehet az a film, amely segíthet igazán megérinteni az emberek szívét és formálni a gondolkodásukat az élet valódi értékéről.

A Deadline Hollywood “figyelemre méltónak” ítélte a filmet.

Az Unplanned sikere még nagyobb, ha abból indulunk ki, hogy a közösségi média felületein milyen problémákba ütközött. A Twitteren a film fiókját felfüggesztették, az indoklás szerint azért, mert össze volt kötve egy másik, a Twitter szabályait sértő fiókkal.

Később, a felhasználók tömeges felháborodását követően visszaállították a fiókot, írja a The Christian Post.

“Akár egy vezetői döntés volt, akár egy reakció a Twitterhez beérkező pro-life ellenző panaszokra, mindkét indok elfogadhatatlan” – nyilatkozta Chuck Konzelman, a film társírója és társrendezője.

Az incidenst követően más problémák is felütötték fejüket, amikor a filmstúdió munkatársai azt vették észre, hogy a Twitteren a követőik száma drasztikusan lecsökkent.

Az @UnplannedMovie felhasználói fiókja követőinek száma 170 ezerről 25.5 ezerre esett az elmúlt egy órában. Mi folyik itt @jack @Twitter?”– tette fel a kérdést az életpárti aktivista, Lila Rose vasárnap este a Twitter-vezérnek, Jack Dorseynak.

Köszönjük mindenkinek, aki észrevette, hogy a Twitter leszedte őt a követőink közül. Úgy néz ki, most már minden a régi – majdnem elértük a 200 ezret!” – írták később a film csatornáján.


SBG Buddha - VilagHelyzete


📷 ◢ BLOG: http://www.VilagHelyzete.com
📷 #1.számú Facebook-oldal:
https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
📷 Párhuzamos FB-oldal:
https://www.facebook.com/VilagHelyzete
📷 FB-oldal 'vész' esetére:
https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
📷 Azonnali alternatív VilagHelyzete hírek: http://www.AlternativHirek.com

⓹ Youtube-csatorna: https://www.youtube.com/c/VilagHelyzeteTV
Flickr-képgyűjtemény: https://www.flickr.com/photos/vilaghelyzete
Coub: https://coub.com/vilaghelyzete

E-Mail: vilaghelyzete@gmail.com

Ha úgy érzed értékes a VilagHelyzete és Alternatív Hírek oldalakkal kapcsolatos tevékenységem vagy érdemes támogatni a fennmaradást, minden segítséget szívesen veszek és köszönök:
akár a Paypal-küldéssel, akár Patreon támogatóként, mert nagyban segít a további működésben és életben tartásban. Köszönöm! 
Egyszerűen beolvashatod a QR-kódot és ott is vagy! >>>

https://www.paypal.me/VilagHelyzeteBlog

vagy Exkluzív tartalom és kommunikációs lehetőség patronálóknak:
https://patreon.com/VilagHelyzete

2 megjegyzés:

  1. A FENEVAD BÉLYEGE (CHIP!!!), azaz a COVID KÖD deKÓDja 15 (1 + 5 = 6.)
    NANOTECHNOLÓGIÁVAL VÉDŐOLTÁSNAK ÁLCÁZVA KERÜL ÖRDÖGI VILÁGUNK EMBER-RABSZOLGÁIBA!!!
    MAGZATOKBÓL KINYERT SZÖVETEKBŐL KÉSZÜL az ISTEN és EMBER ELŐTT is ŐSBŰNNEK SZÁMÍTÓ ún. COVID „VÉDŐOLTÁSA”!!!

    AKIKNEK EDDIG KÉTSÉGEI VOLTAK AFELŐL, HOGY ORBÁN és “SAJÁT LÁBON ÁLLÓ”, TOLVAJ KOMPÁNIÁJA DIREKT ÍRTJA KI a MAGYAROKAT, HOGY 2022-re az 1988-as “RÓZSADOMBI-PAKTUM” (AMI VALÓJÁBAN 1 CION-LIBERÁLIS DIKTÁTUM!!!) SZERINT MEGVALÓSÍTHASSA ÚJ IZRAEL ÁLLAMÁT a MÉG MINDIG MAGYAR MAGYARORSZÁGON…- AZOKNAK: ÉBRESZTŐ!!!

    Olyan tanúvallomást tett Stanley Plotkin, a védőoltások és vakcinák atyaúristenének tartott kutató, hogy még a legerősebb idegzetűek is megdöbbentek az igazságon.
    A tanúvallomást 2018. január 11-én rögzítették.
    Magzatokból kinyert szövetekből készítettek védőoltásokat. Egyetlen tanulmány megírásához is felhasználtak 72 abortált magzatot és megszámlálhatatlan tanulmányt és kísérletet végeztek.
    A kifejlesztett kísérleti vakcinákat pedig árvákon, magatehetetlen és fogyatékkal élő embereken vagy gyerekeken tesztelték. (például az RA 27/3 vakcinát) Jobb olyanokkal kísérletezni, akik nem valószínű, hogy hozzá tudnak járulni a társadalomhoz. Mint a fogyatékos gyerekek."
    Az a kérdés, hogy teljesen funkcionális felnőtteken, vagy gyerekeken végezzünk kísérleteket, akik valószínűleg hozzájárulnak a társadalomhoz, vagy olyan gyerekeken és felnőtteken, akiknek ember-alakjuk van, de nincs szociális potenciáljuk." - Használta börtönben lévő anyák csecsemőit kísérleti vakcinák tanulmányozásához? - IGEN! - Használt gyarmati uralom alatt álló embereket kísérleti vakcinák tanulmányozásához? - IGEN! - Belga Kongóban tette ezt? - IGEN! - Abban a kísérletben majdnem 1 millió ember szerepelt? - IGEN!"

    Szerrel és tettel: PáLoS TReND

    https://www.youtube.com/watch?v=XSxReS9ghH8
    https://www.youtube.com/watch?v=AE-iz1UxKxk&t=50s
    https://www.youtube.com/watch?v=X49HlORyLQg
    https://www.youtube.com/watch?v=lzwLlEpb2Uo
    https://www.youtube.com/watch?v=2GvAk-71mH0
    https://consensualenslavement.com/bidermanreport.html

    https://internetfigyelo.com/e-tenyek-szerint-a-vilagjarvanyt-megterveztek/

    VálaszTörlés
  2. Minő véletlen, hogy a filmben is elhangzik a McDonald’s neve. Igaz, hogy egy blőd példaként, de nem megy ki a fejemből, hogy már kétszer szembejött az a "szóbeszéd", hogy a hamburger fasírt nem teljesen marhahús.

    VálaszTörlés

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT