1:36-től mind az újságírói kérdés, mind a Fehér Ház szóvivői válasza "csak úgy füstöl". Bombaként hat Kayleigh McEnany. Le kellett fordítanom nektek. (SBG Buddha - VilagHelyzete)
- Megfontolja Trump elnök úr, hogy megbocsát Obamának, amiért törvénytelenül bepoloskázták és lehallgatták a kampány alatt őt és csapatát, hogy illegálisan kémkedtek nyugati állampolgárok ellen? Potenciális bűncselekmények sorát követték el."
- Tudják min csodálkozom? Hogy egyetlen újságíró itt a teremben nem teszi fel ezeket a kérdéseket. Itt van a Michael Flynn ügy és minden jó újságíró kérdezne róla, hiszen tömegeket foglalkoztat és fel vannak háborodva az emberek.
Senki nem kérdezi meg erről önök közül mondjuk Obama szóvivőjét?
Óóó nincs egyetlen újságíró, aki megkérdezte volna Obama szóvivőjét?
Na akkor majd én szeretnék feltenni nagyon komoly kérdéseket, csak így Slide-formátumban felsorolásképpen, hogy talán ezzel felkeltsem az érdeklődésüket.
1. Miért használt az Obama-kormányzat "opposition research)-öt (ellenfélről hírszerzési nyomozást), amit politikai szervezet hozott létre és pénzelt külföldi piszkos pénzből abból a célból, hogy megfigyelje Trump kampánycsapatát?
2. kérdés: Michael Flynn tábornokot miért tették tönkre?Ha ez a Trump adminisztrációval és elnökséggel történt volna meg, garantálom önöknek, hogy tele lenne a postaládám a kérdéseikkel.
Amikor benne volt Obama kampányfőnöke, a korábbi alelnök Joe Biden, Susan Rice, az Államkincstár vezetője. Ez rendkívüli, egyedülálló ügy!
De úgy látom Obama szóvivőjének postafiókja nincs tele!
3. Miért szivárgott ki Michael Flynn személyazonossága a sajtónak? Ez bűncselekmény! Mert bűncselekmény kiszivárogtatni a Michael Flynn identitását a sajtónak, de megtörtént!
HOL VANNAK AZ OBAMA-szóvivőjének CÍMZETT KÉRDÉSEK?
Mert láthatóan az ami ebben az épületben és körülötte folyt, az nem történhetett volna meg egy Trump-elnökség idején.
4. Az Igazságügyminisztérium és Sally Yates legfőbb ügyész miért tudott magától Barack Obamától a leleplezésről?
Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete5. És végül az ötödik kérdés: James Clapper, John Brennan, Samantha Power, Susan Rice miért ismerték el eskü alatt, hogy nincs bizonyíték összejátszásra és nyilatkozták ennek ellentétét nyílvánosan?Most hosszú hétvégénk lesz, úgyhogy lesz három napjuk, hogy kövessék ezeket a kérdéseket és választ találjanak rájuk!
És a következő alkalommal, amikor találkozunk, kezeket felnyújtani és remélem találnak választ, mert Obama szóvivőjétől meg kell kérdezniük és neki válaszolni kell ezekre a kérdésekre!"
Ugyanezeket a kérdéseket az évtided politikai botrányáról szintén frappánsan fogalmazta meg Mike Huckabee:
Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek Cikkek:
➽ Az Obamagate története: A hazaárulás és államcsíny szervezésének ügye a legnagyobb botrány a Watergate óta - A Michael Flynn ügy
➽ Óriási botrány és összeesküvés derült ki az USA-ban! Az Obama-Clinton bűnszervezet puccsot készített elő és hazaárulást követett el!
➽ Joe Biden irányította kenőpénzzel Ukrajnát korrupcióba keveredett fia ügyében is - Joe Biden maga mondta el, de 2 év kellett a főáramú médiának leközölni
➽ Az abszolút alkalmatlan Joe Biden végleg tökön lőtte magát rasszista kijelentésével - de bepillantást ad a liberális gondolkodásba
✔ Óriási botrány és összeesküvés derült ki az USA-ban! Az Obama-Clinton bűnszervezet puccsot készített elő és hazaárulást követett el!
✔ Nem volt orosz beavatkozás az amerikai választásba! Nyílvánosak a dokumentumok! Íme a jelentés, mely Trumpot is tisztázta!
✔ Clinton üdvöskéje Huma Abedin kapcsolatban áll a 9/11-et szervező szaúdi terroristákkal. Kampányát is finanszírozták!
✔ Clintonnak befellegzett? Az FBI igazgatója újraindítja a nyomozást ellene az új bizonyítékok miatt. Minden infó egy helyen
✔ Clintonék félmillió dollárral vesztegették meg az őt és botrányát vizsgáló FBI-igazgatóhelyettest - Wall Street journal
✔ Jelenleg az amerikai nép ellenpuccsa zajlik Clinton háttérhatalmi puccsa ellen - erősítik meg belső információk az FBI-tól és CIA-től
✔ FBI-ügynökök lázadhatnak fel a Clinton-szerver-botrány eltussolása miatt Comey FBI-igazgató ellen és elkezdenek beszélni
✔ Újabb botrány:Clinton emberei mondják el, hogyan csalják el a választást, szerveznek erőszakos incidenseket-Rejtett kamerás felvételek
✔ Clintonék megölették az FBI-hoz tartó Wikileaks informátort - Már az FBI is fél a Clinton-bűnszervezettől
✔ Az elmúlt nap legfontosabb leleplezése Hillary Clinton magán email szerveréből származik
◢ BLOG: VilagHelyzete.com
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: https://www.AlternativHirek.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!