Szaúd-Arábia abszolút elvet minden lépést, amely a Golán-fennsík szíriai szuverenitásának megsértését jelenti! - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

Szaúd-Arábia abszolút elvet minden lépést, amely a Golán-fennsík szíriai szuverenitásának megsértését jelenti!

Share This

Szaúd-Arábia abszolút elvet bármilyen lépést, mely a Golán-fennsík szíriai szuverenitásának megsértését jelenti és nem fogja megengedni azt!

A szaúdi uralkodó, Salman királly elutasította, hogy Izrael rátegye kezét Szíria területét képező Golán-fennsíkra, melynek izraeli megszállását próbálta legitimizálni Trump elnök, amikor Izrael területeként ismerte el a zsidó állam által törvénytelenül elfoglalt területet.

Az Arab Liga Tunéziában vasárnap rendezett csúcstalálkozóján megerősítette támogatását a kezdettől egyetlen létező megoldás: a "KÉT-ÁLLAMI MEGOLDÁS" mellett, azaz Izrael és Palesztina külön államokként való elismerése mellett, ahol Palesztina fővárosa Kelet-Jeruzsálem.

A Golán-fennsík megszállása törést okozott a NATO-n belül is, mert Emmanuel Macron, francia elnök is kijelentette, hogy
a Golan izraeli megszállásának elismerése "megsért minden nemzetközi törvényt és csak feszültséget generál a térségben."

Vasárnap az EU külügyekért felelős biztosa Federica Mogherini is hangsúlyozta, hogy
a Golán-fennsíkról szóló ENSZ állásfoglalásnak teljesen figyelmen kívül hagyása az semmiképp "NEM MEGOLDÁS." (VilagHelyzete)
Forrás: RT News
(Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)



Kapcsolódó VilagHelyzete és Alternatív Hírek Cikkek:
◼ "Miért nem adja az USA Izraelnek Észak-,vagy Dél-Carolina államokat, ha más országok területeit meg odaajándékozza?"

"Vágjuk el végre a bennünket gúzsba kötő izraeli kötelet!" - Az USA legnagyobb problémája az izraeli lobbi befolyása - Philip Giraldi a CIA terrorelhárítási területének volt vezető munkatársa

Botrány: Kiderült, hogy a főáramú média az Izrael-lobbi teljes nyomása alatt kénytelen hazudni a tényekről, a palesztinokról, illegális zsidó telepekről


◼ 
A cionista izraeli állam valódi története egy zsidó tábornok fiának előadásában - 2014 Genf
◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

1 megjegyzés:

  1. Már teljesen elszálltak maguktól... Már nem tudják sem mérlegelni az esélyüket, sem a lehetőségüket, és nincsenek tisztában a realitásokkal... Amerikában még nem ismerik azt a háborút, amit az amerikai zsoldosok szoktak más népek, nemzetek kárára elkövetni. Sejtésem szerint ha tovább provokálják a világot, hatalmas meglepetésben és az előbb említett élményben lesz részük...

    VálaszTörlés

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT