Románia figyelmeztette a német médiát, amiért Erdélyről az igazságot írták meg és nem a román mesét! - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

Románia figyelmeztette a német médiát, amiért Erdélyről az igazságot írták meg és nem a román mesét!

Share This

Bukarestben kiverte a biztosítékot, hogy a német média Erdély elcsatolásáról beszélt

Közleményt bocsátott ki a román külügyminisztérium, amelyben azt írja: a német DPA hírügynökség által közölt és a német közszolgálati televízió (ZDF – Zweites Deutsches Fernsehen) által átvett híranyag a romániai centenáriumról nem a történelmi valóságot tükrözi és súlyos hibákat, tendenciózus megközelítést tartalmaz.


A ZDF honlapján kedden átírták a románok által nehezményezett szöveget

A bukaresti külügy kedden közölte, Románia berlini nagykövetségén keresztül intézkedik annak érdekében, hogy a DPA és a ZDF hibaigazítást adjon ki a romániai nagy egyesülésről közzétett anyaghoz.


 A román nemzeti ünnepről a DPA „Románia Erdély bekebelezésének századik évfordulóját ünnepli” címmel adott ki háttéranyagot, amelynek címsorában „korábbi magyar tartományként” említi Erdélyt.
A német hírügynökség felidézi, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia szétesését követően ezzel a területi nyereséggel Románia addigi területe harmadával bővült. A hírügynökség megjegyzi, hogy a románok akkor már többséget alkottak Erdélyben, és az ott lakó 800 ezer német – az erdélyi szász és bánsági sváb közösség – is megszavazta Erdély Romániához csatolását, többségük azonban azóta kivándorolt.

A külügyminisztérium kifejti:
"A német hírügynökség és a német köztelevízió által publikált cikk a történelmi ismeretek hiányáról tanúskodik. A kifogásolt anyag arról beszél, hogy száz évvel ezelőtt Románia elcsatolta Erdélyt, és az ország ezt ünnepli a centenáriumon."

A külügyminisztérium megdöbbenéssel vett tudomást a német hírügynökség által publikált és a német köztelevízió (ZDF) által átvett sajtócikkről a nagy egyesülés centenáriumával kapcsolatban, mert az nem tükrözi a történelmi valóságot, vagyis azt, hogy Erdély akaratának kifejeződése volt a Romániával való egyesülés. Túl a tendenciózus címadáson, a cikk részleteiben is a történelmi ismeretek hiányáról, valamint a történelmi valóság szándékos tagadásáról árulkodik.

1918. december elsején 100 000 személy határozott a Romániával való egyesülésről, ebben részt vett minden párt, minden vallási felekezet és minden társadalmi osztály. A Gyulafehérváron elfogadott dokumentumot, a nemzetgyűlés zárónyilatkozatát először az Erdélyben és Bukovinában élő német kisebbség képviselői írták alá”
– idézi a külügyi tárca közleményét az Agerpres hírügynökség.

A minisztérium hozzáteszi, a „súlyos hibákat tartalmazó cikk tudatlanságból és rossz szándék által vezérelve” sérti a történelmi igazságot, az 1919-ben kötött versailles-i békeszerződésben, valamint az 1920-as trianoni békeszerződésben foglaltakat.
A tárca ezért intézkedett Románia berlini külképviselete révén, hogy a DPA és a ZDF hibaigazítást közöljön a cikk kapcsán.

A bukaresti tiltakozás hatására a német közszolgálati televízió kedden pontosította cikkét, amelyhez olyan megjegyzést fűzött, miszerint Erdély „csatlakozott” Romániához; az eredeti szövegben ugyanakkor az elcsatolás (Anschluss) kifejezés szerepelt.


Forrás:  Kronika.ro

(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

3 megjegyzés:

  1. Erdély soha nem akart Ro
    mániához csatlakozni ! Ez egy nagy hazugság !

    VálaszTörlés
  2. Büdös hazug román cigányok! Azt hiszitek lemondtunk róla vagy mi? Putris koszos banda.

    VálaszTörlés
  3. Pár év és vissza lesz állítva a régire a kárpát ős haza :)

    VálaszTörlés

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT