Oxfordi 'szakértő': Örülni kell a nyugati termékenységi ráták csökkenésének, mert bevándorlókkal helyettesíthetők vagyunk - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

Oxfordi 'szakértő': Örülni kell a nyugati termékenységi ráták csökkenésének, mert bevándorlókkal helyettesíthetők vagyunk

Share This

Az Oxford Egyetem tanára szerint a tömeges migráció és a jövőben kiteljesedő mesterséges intelligencia miatt nem kell a nyugati országokban jellemző alacsony termékenységi ráták miatt aggódni.

Sarah Harper a The Guardianben folytatta le értekezését arról, hogy miért nem kell többé a maradi gondolkodást tükröző születési rátával foglalkozni.
Harper azt mondta, hogy 
"azok a nemzetek, amelyek reprodukció által akarják fenntartani magukat, igazán régi gondolkodásmódot követnek" 

és dicsérte Merkelt mint világvezetőt, aki megtalálta a módját, hogy országát bővítse anélkül, hogy a saját gyermekeiket venné igénybe.


Harper hozzátette, hogy szerinte Merkel azért fogadta be a több mint egymillió illegális bevándorlót, mert növelni akarta a munkások számát Németországban.

"A migráció egy csodálatos kiegyensúlyozó folyamat" – olvasható az értekezésben.

A tömeges migráció méltatása mellett a professzor kitért a mesterséges intelligencia jelentőségére is. Sarah Harper szerint a mesterséges intelligencia sok emberi foglalkozást tesz majd elavulttá, ami miatt szintén nincs szükség annyi gyerek születésére.


Szerencsére valószínűleg épeszű európai ember nem ért egyet ezen szélsőliberális önpusztító nézetekkel. Legalábbis nagyon reméljük! 

Forrás: The Guardian / Infowars
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

5 megjegyzés:

  1. Az ember az egyetlen faj ezen a bolygón,akinek egyes egyedeit rá lehet beszélni,hogy önszántából haljon ki.
    A természetben is úgy van,hogy a túlszaporodott állatfajoknak az ellenségei is túlszaporodnak,hogy megmaradjon az egyensúly.Az ember jelenleg uralkodó a földön,és csak a legapróbb lények,a vírusok,baktériumok,szúnyogok stb stb jelentenek rá veszélyt,a többi állatfaj szinte jelentéktelen károkat okoz.Viszont ha nincs ellenség,a természet úgy oldja meg a túlszaporodást,hogy a túlszaporodott tömeg saját magát öli meg.Nincs elég élelem,víz.Az emberek agresszívvá válnak és egymás életére törnek.Háborúk dúlnak,rengeteg ember meghal,a "rend" visszaáll.Szörnyű így leírni de sajnos valami hasonló elven működnek a dolgok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erősen kétlem hogy a sátánista pszichopata háttérhatalom képviselné a természetet, mivel valójában ők és nem a természet gerjeszti a háborúkat, és hergelik az emberiséget mindenféle agresszióval ők felelősek az élelem helytelen elosztásáért, és hgy ne jusson minden egyes ember elegendő vízhez. Ugyanez a sátánista hipergazdag banda terjeszti azt a barosmágot is, hogy "túlszaporodott a tömeg", és ezen társaság talál ki hetente új vírusokat.

      Tehát míg egyes embereket rá lehet beszélni hogy ne szaporodjanak és haljanak ki, egyes embereket meg arra lehet rábeszélni, hogy higgye el ezt a túlnépesedési mesét, és szajkózza mint a papagáj ezt az ordító hazugságot.
      Bőveben: https://www.youtube.com/watch?v=A59a3aRW7N0

      Törlés
    2. Félreértesz.Az írásod első felével teljes mértékben egyetértek,de ne csak arra gondolj ami az utóbbi pár száz évben folyik.Nem mindenhol a háttérhatalom beavatkozása miatt vannak háborúk.A túlnépesedés után viszont nézz utána,mert Afrika bizonyos országaiban épp népességrobbanás zajlik,és nem hinném,hogy ezt a háttérhatalom intézi.

      Törlés
  2. Ha nem a barbár primitív horda szapaorodna és migrálna akkor lehet pozitív folyamat lenne, de ez a vallás és így a nép, az erőszakot vallja az emberség helyett, és a kettős mércét a z egyenlőség helyett. Ez az Albert Pike féle 3. világháború előkészülete, és aki ezt mosdatja meg magyarázza mint ez a zsidó qrva, az aktivan hozzá is járul a következő népírtáshoz.

    VálaszTörlés
  3. Mindenképpen háborút akarnak kirobbantani.Minimum polgárháborúkat Európában,de sajnos nekem az a sejtésem,hogy Erec izr.. megalakítása az igazi cél,de azon a területen jelenleg muszlimok élnek,és amíg ők ott élnek és a világ nem fordul valami miatt ellenük,addig ők ott is maradnak.Érdekes véletlenek összejátszása során a második világháborúban is pont azt a népcsoportot üldözte az osztrák festő akik országot szerettek volna alapítani egy bizonyos területen.Nade egy országot megalapítani lakosok nélkül?De hogy vehetnék rá a tömegeket a költözésre?hmmmm.....

    VálaszTörlés

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT