A nagy hack: Egyetlen apró chipen keresztül férkőzött be Kína a 30 legnagyobb amerikai gigavállalat rendszerébe - Bloomberg - ALTERNATÍV HÍREK

A nagy hack: Egyetlen apró chipen keresztül férkőzött be Kína a 30 legnagyobb amerikai gigavállalat rendszerébe - Bloomberg

Share This



"Egyetlen apró microchipen keresztül férkőzött be Kína 30 legnagyobb amerikai gigavállalat rendszerébe" 
- adta hírül a Bloomberg, amit most így elsőre sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudok, mennyire lehet igaz a vád.

De minden bizonnyal abszolút reális és elképzelhető ez az eset, ahogy fordított esetben is igaz, mert minden nyugati alaplap, PC és processzor, amit mi is használunk, rendelkezik ún 'backdoor' kiskapuval az amerikai hírszerzés számára nyitottan. (SBG Buddha - VilagHelyzete)


A kínai chip által hackelt cégek között ott van az Amazon és az Apple is és gyakorlatilag az egész informatikai és technológiai "táplálékláncot" érinti.


A chip olyan pici, mint egy kihegyezett ceruzának a hegye. Abszolút úgy néz ki, mint egy normál kis alkatrész és a világ legnagyobb alaplap-ellátó cége a Supermicro is használta, mely szerverekhez is gyárt hardvert.



Több ezer cég használ több ezer adatközpontban ilyen szervereket.


Az apró chip képes kapcsolódni más olyan gépekhez, szerverekhez, ahol ez a microchip szintén jelen van és további intézkedéseket vagy kódokat végrehajtani, lefuttatni, felhasználva mindehez az adott gép kapacitásait.

Csúcstechnológia a javából - teszem hozzá. (VilagHelyzete)


Forrás: Bloomberg

(Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

1 megjegyzés:

  1. Ugy kell nekik ha annyirra lusták vagy xarevök voltak hogy kiadtak minden tevékenységet feladatot mert ott olcsóbb munkaerö volt...pénzimádatuk visszaütött oszt jónapot.

    VálaszTörlés

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!


A Támogatásod is kell a fennmaradáshoz! A képre kattintva többet is megtudhatsz!

Címkék - Témák - Helyszínek - Személyek

VilagHelyzete 10 másodperces COUB-videók - Adj rá hangot!

VilagHelyzete Flickr Képalbum

ILLUMINATI - FREEMASONS - CABAL
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...