"Készüljenek fel a harcra, azaz a háborúra, amit meg kell nyerni" - Mattis védelmi miniszter ezekkel a szavakkal indította útnak az amerikai légügyi akadémia végzőseit - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

"Készüljenek fel a harcra, azaz a háborúra, amit meg kell nyerni" - Mattis védelmi miniszter ezekkel a szavakkal indította útnak az amerikai légügyi akadémia végzőseit

Share This

Vidám alkalomnak ígérkezett az amerikai légvédelmi akadémia ezer végzős hallgatójának évzárója, ami után a diákok, immáron katonák megkezdhetik munkájukat az Egyesült Államok légierejében.A Colorado Springsben lévő U.S. Air Force Academy új 984 katonája a 60. osztályként végzett. Több, mint 400-an pilóták, 69-en pedig drónokat irányító szakemberek lesznek.

Természetesen sok pozitív motiváló dolog mellett is, de Jim Mattis védelmi miniszter azt mondta a végzősöknek: készüljenek fel a legrosszabbra, azaz háborúra, amelyet meg kell nyerniük.

Ez már nem az első alkalom, hogy Mattis védelmi minsizter háborúról beszél, legyen szó Észak-Koreáról, Oroszországról vagy Iránról, attól függően, éppen mikor kit kell fenyegetnie az Egyesült Államok katonai gépezetének és korporációk uralta irányításának.
A békeidőkbeli küldetés előjátéka a harcnak, ha a körülmények megváltoznak.

Decemberben már rövid látogatáson tengerészgyalogosoknak is ugyanezt mondta, amikor karácsonykor Robert Neller tábornokkal oda érkeztek:

Remélem tévedek, de egy háború közeleg."
"Önök itt harcban vesznek részt. Egy információs harcban, politikai harcban."
 - Robert Neller tábornok 

Neller tábornok akkor rámutatott, hogy a közeli jövőben Oroszország és a Csendes-óceáni térség lehet a következő nagy konfliktusnak és összecsapásnak a területe. Ronald Green hasonló üzenetet fogalmazott meg:

Csak emlékezzenek arra, miért is vannak itt. Ők figyelnek. Ahogy önök is szemmel tartják őket, ők is figyelik magukat.
Itt áll most 300 tengerészgyalogos; de egy éjszaka alatt a 300-ból hirtelen felmehetünk 3000-re is."
A figyelmeztetés most rögtön más megvilágítást kapott, mivel az USA nem csak Iránnal szemben nem tartotta meg a szavát és lépett ki az atomalku megállapodásból, de a megcsillanó béke lehetőségére és Észak-Korea pozitív leszerelő, barátkozó lépései ellenére is Washington a Koreai-félszigeten provokatív hadgyakorlatba kezdett. 

Ezt követően pedig Trump a Kim Jong un-nal szervezés alatt álló találkozást is visszamondta .... Súlyos és veszélyes lépések. Életveszélyesek.  (VilagHelyzete saját megj.)
Forrás: ZeroHedge.com
(Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com
)

Könyvajánlat: Amerikai mesterlövész - Az Egyesült Államok legeredményesebb precíziós lövészének önéletrajza


1999-től 2009-ig az Egyesült Államok Haditengerészetének SEAL-je, Chris Kyle érte el a legtöbb halálos mesterlövész találatot az amerikai hadtörténetben. Kyle legendás hírnevet szerzett SEAL-, tengerészgyalogos-és a hadseregben szolgáló bajtársai körében, akiket gyilkos hatékonysággal védett a háztetőkről és mindenféle rejtet lőállásból.

Kyle mesteri beszámolója rendkívüli harctéri élményeiről minden idők legkiválóbb háborús emlékiratai közé tartozik.

9/11 után a terrorizmus elleni háború első vonalában vetették harcba, és hamarosan világklasszis mesterlövészként találta meg hivatását, aki ellenséges tűzben teljesít a legjobban. Személyes rekordját egy 1,9 kilométeres távolságból leadott halálos lövéssel Bagdad környékén állította fel. Falludzsában az ellenség heves tüzével dacolva mentett meg egy utcai harcban kelepcébe került tengerészgyalogos csoportot. Ramadiban közelharcban, a pisztolyával terítette le a felkelőket.

Chris Kyle őszintén beszél a háború kínjairól: két sebesüléséről és két közeli barátja tragikus haláláról.

◢ BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV

◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT