Óriási botrány Németországban! Az AFD leleplezte Merkelt: A bevándorlók harmadát repülőgépekkel és a törvényeket megsértve hozták be-derült ki az adatok kikérése után. - ALTERNATÍV HÍREK

Elhallgatott és a főáramú médiából szándékosan kihagyott hírek oldala

Óriási botrány Németországban! Az AFD leleplezte Merkelt: A bevándorlók harmadát repülőgépekkel és a törvényeket megsértve hozták be-derült ki az adatok kikérése után.

Share This

Az AfD követelésére nagy nehezen kiadta a német belügyminisztérium a Németországba érkező migránsokra vonatkozó 2017-es adatokat, amelyek nyilvánosságra kerülése politikai botrányt okozott.
Kiderült, hogy a tavaly Németországba érkezett migránsok harmada
– a Merkel-kormányzat hallgatólagos támogatásával – már repülővel jutott a német határokon belülre.

Politikai botrányt okozott Németországban, hogy az AfD által kikért belügyminisztériumi statisztikai adatokból kiderült, a német államnál 2017-ben menekültstátuszért folyamodott bevándorlók egyharmada az EU más tagállamaiból elindulva repülővel érkezett német területre. 

Az AfD szerint felháborító, hogy a német kormány megengedi, sőt gyakorlatilag támogatja a hatályos EU-s és német törvények megsértését azzal, hogy megengedi az önmagukat menekülteknek valló migránsoknak, hogy repülővel utazhassanak be Németországba.

Ezek a “menekültek” a beutazásukkal megsértik az EU dublini megállapodását, amely kimondja, hogy a menedékkérőknek a legelső biztonságos országban – ahová megérkeznek – kell menedékjogot kérniük.

Azonban a Németországban menedéket kérő migránsok legnagyobb csoportjait alkotó szírek, afgánok és eritreaiak Görögországban, Olaszországban és Törökországban szállnak fel a Németországba tartó járatokra.



Az állítólagos menekültek törvénysértő módon érkeznek Németországba, a német állam pedig menedékjogi eljárásokat indít, illetve segélyezést biztosít olyan migránsok számára, akik repülővel érkeztek Berlinbe. 

A Junge Freiheit megkérdezte az ügyről Leif-Erik Holm AfD-s politikust is, akinek a követelésére végül is nyilvánosságra hozta az eddig titkolt migrációs adatokat a német belügyi tárca.

A kormány titkolózása erről az ügyről egyértelműen azt a benyomást kelti, hogy Merkel és a kormánya minden eszközzel megpróbálja álcázni és eltitkolni a katasztrofális menedékjogi politikájának következményeit”– mondta Holm, aki szerint érthetetlen, hogy egy jogállamban hogyan lehetséges a törvényeknek az ilyen botrányos semmibevétele. 


A most nyilvánosságra hozott német belügyi nyilvántartások szerint, amelyek csak a hivatalosan regisztrált és segélyért folyamodó migránsok számát rögzítik, 2017-ben 186 ezer migráns kért menedékjogot Németországban. Ez azt jelenti, hogy Németországba jelenleg is havonta több mint tízezer migráns érkezik úgy, hogy a német határok túloldalán csak olyan országok vannak, amelyek biztonságosnak számítanak.
(SBG Buddha - VilagHelyzete.com)
◢ BLOG: VilagHelyzete.com◢ Youtube-csatorna: VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: http://alternativhirek.blogspot.com

17 megjegyzés:

  1. A svábok nagyon okos emberek, az őseim is azok voltak.A mentalitásukat ismerve föl nem tudom fogni, hogy miért hagyták, mint a penészes lekvárt a kegfelsőbb polcon...ennyi ideig...egy töppedt agy kihagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felnem tudom fogni,hogy ez büszke nemzet hogy hagyhatja ezt?!Mivèlettek a nèmetek?

      Törlés
    2. Beléjük táplálták a bűntudatot--a holokausz miatt! pedig ŐK akkor még nem is éltek, miért hagyják magukat átverni?

      Törlés
  2. Putyin ugyan ezt mondta!!! Ketten csak nem tévednk ebben!

    VálaszTörlés
  3. Először is Drága Hölgyem,Merkel annyira sváb mint én,Merkel zsidó és exkommunista,és a háttérhatalom bábja,távirányítós figurája.Egész Európa balliberális "zenészei" egy "kottából" játszanak. Furcsának tartom,hogy csupán azért szól hozzá mert ön sváb,de a politikáról,a németországi viszonyokra viszont semmi rálátása nincs. A Német nép eszét elvette a jólét,amit nyilván maguknak köszönhetnek,a közoktatás,a politika,a generációnevelés beléjük sújkolta a bűntudatot,amit a II.világháborúra építettek,így megváltoztatva közhangulat alapját,megtörtént az átnevelés. Szerintem,addig míg nem éreznek drasztikusan negatív változást a jólétük tekintetében,addig KUSSOLNAK,de lehet hogy erre is megvan már a forgatókönyv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mind addig nemnyugszanak a zsidók míg kinem termelnek egy újabb Hitlert!

      Törlés
    2. Igen, a jólét sok birodalomnak a vesztét okozta.

      Törlés
    3. Hegedűs Sándor, teljes mértékben egyetértek!

      Törlés
    4. Hegedűs Sándornál a 3 pont.

      Törlés
  4. Nagyon egyszeru a szervezet migráció Európa gyenge láncszemére épul a németek 2. világháborút koveto rossz lelkiismeretére

    VálaszTörlés
  5. Nincs mit csodalkozni Angela Merkel is a Billderberg csoport tagja

    VálaszTörlés
  6. Unokaöcsém mondja, valóban volt ilyen, de mind képzett, diplomás embereket és családjukat telepített. Ő egy nagy cégnél dolgozik, utcányi családot és a cégcsoportba több száz embert helyeztek el.Mindegyik beszéli az angolt, + még egy európai nyelvet.Szóval az alja nép meg jó nekünk.

    VálaszTörlés
  7. Mindegy, hogy diplomás, vagy sem. Országfoglalás zajlik tempósan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igaz, Hölgyem! Aki először lépett a betelepítésben, az kimazsolázza a neki szükséges "minőségi"nyersanyagot, csak azzal nem számolnak, hogy hogy a betelepített magasabb IQ-val rendelkezők nem a befogadó ország érdekeit nézik, hanem a saját boldogulásukat veszik figyelembe és mind ezt mindinkább úgy ahogy otthon megszokták és a vallásuk előírja nekik!Ezért nem Ők integrálódnak, hanem igyekeznek a befogadókat átalakítani az Ő általuk megszokott és igaznak vélt és állított létformára! Ez zajlik minden felé ezerrel, és még nincs felébredés,minél később lesz, annál véresebb lesz a megoldás. Már ha lesz akarat egyáltalán4

      Törlés

Ide írhattok bármilyen üzenetet és hozzászólást!

📌Tucker Carlson teljes interjúja Vlagyimir Putyinnal magyar felirattal - Videó

Legfrissebb fontos YouTube-videó

Flickr Képalbum - Karikatúrák

Israel War in Cartoons 12

Legolvasottabb cikkek az elmúlt 1 évben

Külön ROVAT